ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja

ESMTK jégkorong utánpótlás, női, férfi, kezdők oktatása minden korosztályban Korcsolya és jégkorong oktatás, felzárkóztatás, felkészítés, versenyeztetés ( Pesterzsébet Jégcsarnok, 1201. Budapest, Zodony utca 1. )

MINI U-10 

  

Keresünk 8-10 éves kor közötti gyerekeket utánpótlás csapatunkba. 
 
Csapatunk részt vesz a 2021-2022 évi U-10 utánpótlás bajnokságban.
 
Egyesületünk üzemelteti a Pesterzsébet Jégcsarnokot, ami biztosítéka annak, hogy a gyerekek megfelelő jégidőben, kulturált körülmények között sportolhassanak. Állandó öltözőt és felszerelés tárolási lehetőséget biztosítunk. Képzett, nagy gyakorlattal rendelkező, elhivatott és országosan elismert vezetőedző és az általa választott szintén magas szinten képzett edzők foglalkoznak majd a gyerekekkel.
 
Egyesületünk kezelésében van több más sportlétesítmény is, melyek lehetőséget adnak a különböző kiegészítő edzésekre, száraz edzésekre ( füves és műfüves focipályák, uszoda, evezős-vizitelep ).
 
Érdeklődés esetén kérjük emailben jelezz vissza és kapsz értesítést a továbbiakkal kapcsolatosan.
 
üdvözlettel
Palotás István
ESMTK jégkorong Szakosztály vezetője
( 06-20-9782-081 )
 
Email : esmtkhoki@gmail.com 

---------------------------------------

2023-2024

U-10 csapatunk a Mini piros bajnokságban indult ebben a szezonban.

------------------------------------------------------------------

2022 - 2023

U-10 végeredménye

Csapatunk becsülettel végigjátszotta a bajnokságot, több tornán is jól szerepeltünk az U-10 piros csoportban.

 ---------------------------------------------------------------------------------

Ebben a szezonban újra indítottunk U-10 csapatot a bajnokságban.

 Az elkövetkező időszakban az utánpótlás csapataink hazai rendezésű tornán vettek (vesznek 01.22) részt. A héten -az elmúlt hétvégi sikeres tornát követően- és hazai pálya miatt   teljes létszámban részt vettek jégkorongosaink heti 3 edzésen edzőink nagy örömére. 
 
Legfiatalabb korosztályunk olyan patináns egyesületeket láthatott vendégül mint a fővárosi Mac és a Vasas illetve Rtk Vasló csapatai és Heves megye legnagyobb utánpótlás bázissal rendelkező Hatvani csapatok Gigászok /  Szent István Sportiskola növendékei képviselték e jeles eseményt.
 
2 csoportba küzdöttek a csapatok. Sok  lelkes szurkoló látogatott ki tornánkra ez alkalomból.  U 10 korosztályunk az A csoportba került ahol sorrendben Hatvani Gigászok/ Rtk Vasló/ Szent István Sportiskola/ Vasas csapatok voltak az ellenfeleink. Az elmúlt évekre visszagondolva két csapat is (Vasas illetve Rtk Vasló) "fekete ló " volt csoportunkban. Az elmúlt időszakban ezekkel a csapatokkal nem volt részünk összemérni tudásunkat.
 
Szerencsére teljes csapattal álhattunk ki. Így legerősebb összeállításban/sorok ban ^hokis nyelven^ tudta felállítani a Mester a kollektívát. 
 
Első mérkőzést a Hatvani Gigászok hasonló korú korisaival mértük össze tudásunkat. Első félidőben (mert ebben az osztályban 2x12 percet játszanak a csapatok) 6.percéig kellett várni Szurkolóink "Ó ó ó ó Ó" dallamú nótájára ami azt jelentette vezetünk. És aztán jöttek a gólok futószalagon. Megse álltak 7 gólig a játékvezetőhölgy mikor lefújta a mérkőzést. Kapusunk tehát lehozta a meccset 0 góllal .
 
Második felvonás az Rtk Vasló-azaz az első olyan csapat a tornán akiről nem volt tapasztalata gyermekeinknek- csapata következett.   Már az első percben szemfüles góllal juttaták a pakkot a kapusunk háta mögé 'sportnyelven bent maradtunk az öltözőben még' . Látható volt ez már más kávéház nagyon szépen és jól járatták a korongot ellenfelünk.  Kis idő után álltunk bele a meccsbe+ Jécsi mester is a pálya széléről osztotta mit/hogyan csináljanak a srácok. Potyogtak a gólok . Nem győztek a szurkolók tapsolni a játéktér széléről. Élvezetes ki-ki mérkőzésen 8-5 eredmény született az Rtk Vasló együttese hagyhatta el győztesen a pályát. [ebből is sokat tanult u10 korosztályunk].     Nekünk "szerencsére" 1mérkőzés pihi volt így a Mester az öltözőben mindenkinek adott olyan tanácsot,hogy miben lehet jobb az elkövetkező 2 mérkőzésen és ha megcsinálják amit kért biztos győztesen jövünk le a pályáról a Szent István Sportiskola növendékei ellen. Kis pihenés+ kis egymás buzdítása jót tett jégkorongozóinknak. 
 
Harmadik mérkőzésünket a másik Zagyva-parti csapat ellen játszottuk. Itt már az elején látszódott -jót tett gyerekeknek a pihenés+taktikai megbeszélés- frissen és eredményesen hokiztak. Egész mérkőzést kontrolláltuk és ami nagyon jó volt látni minden mezőnyjátékosunk gólt ütött! A teljes mérkőzésen 2perc rövidzárlatot leszámítva -ahol kaptunk pár elkerülhetetlen találatot- megérdemelten 10-3as végeredmény született részünkre.
 
Negyedik egyben a Torna egyik legjobban "csengő" neve a Vasas csapata következett.  Már a bemelegítésnél látták a nézők, hogy mennyire frissen és mennyien vannak a piros/kék csapat tagjai. Alig kezdődött el a mérkőzés a 13.kerület jégkorongozói örülhettek mert egy szerencsés góllal megszerezték a vezetést.  Sok kori és háromszögezés jellemezte az ellenfelünk játékát. Sajnos egyik meghatározó játékosunk rosszul ért jeget így jónak látta az Edzőnk pihentetni = így a sorokat kicsit átkellett szerveznie. Gólok itt is ott is voltak gazdagon. Szurkolók nemgyőztek tapsolni. Esmtk színpatizánsok látták , hogy fáradnak a legények így őrülten nagy buzdításba kezdtek (ellenfél játékosai irigykedve nézték mennyire lelkes Szurkolótábora van a 20.kerületnek)  Ennek köszönhetően megfordította csapatunk az állást és 9-7es  végeredménnyel fújták le a mérkőzést.  Nemhiába szólt megérdemelten a "Szép volt fiúk"  a Szurkolók részéről. Szokásos pacsizással megköszönték  U10 es csapatunk a buzdítást a B-középnek.
 
Szép emlékekkel mentünk haza !  
 
"Mert Életünk a Hoki" 
 
Hajrá Esmtk !
 
 

--------------------------------------------

2021-2022

Ebben a szezonban újra indítottunk U-10 csapatot a bajnokságban.

------------------------------------------------

2020-2021

Ebben a  szezonban is indul ebben a korosztályban csapatunk.

-------------------------------------------------

2019 - 2020

Csapatunk ebben a szezonban is elindult az U-10 bajnokságban.

-----------------------------------------------

2018 - 2019

Újra indítottunk U-10 csapatot a bajnokságban.

--------------------------------------------------

2016 - 2017

csqpatkep_2016_10_08_dunaujvaros.jpg

U-10 bajnoki forduló

2016 október 29. FTC Népliget

Csapatunk újra remekül helyt állt, két győzelmet sikerült szereznünk.

----------------------------------------------------------------------------

U-10 bajnoki forduló

2016 október 08. Dunaújváros

Csapatunk első idénybeli tornáján remekül helyt álltak a gyerekek és több szép győzelmet is arattak. 

---------------------------------------------------

2015 - 2016

 U-10 bajnoki forduló

2016 április 30. Pesterzsébet

 A Farkasok által szervezett szezonbeli utolsó tornán csapatunk legyőzte a Szigeti Jégakadémiát, és a többi csapat ellen is remekül helyt álltak a gyerekek. A kapuban újoncot avattunk, Bauer Jázmin kiválóan mutatkozott be.

-----------------------------------------------------------------------

U-10 bajnoki forduló

2016 április 16. Gepárd pálya

Csapatunk több újonccal felállva is jól helytállt.

------------------------------------------------------------------------

 U-10 bajnoki forduló

2016 április 09. Pesterzsébet

Saját szervezésű tornánkon három győzelmet aratott csapatunk.

-------------------------------------------------------------------------------------- 

U-10 bajnoki forduló

2016 április 02. Pesterzsébet

Csapatunk több újoncot is avatva két győzelmet szerzett.

 ------------------------------------------------------------------------

 U-10 bajnoki forduló

2016 március 12, Kőbánya, White Sharks pálya

Csapatunk két győzelmet aratott. 

--------------------------------------------------------------------------

U-10 bajnoki forduló

2016  január 30. Szigetszentmiklós

---------------------------------------------------------------------------

U-10 bajnoki forduló 

2016 január 16. Szigetszentmiklós

Csapatunkban több újonc is bemutatkozott, a gyerekek remekül helyt álltak a tornán.

------------------------------------------------------------------------

U-10 bajnoki forduló

2015 december 19. Káposztásmegyer

A Jégpalotában a Vasas szervezésében vettünk részt egy mini tornán, ahol a gyerekek nagyon jól szerepeltek.

--------------------------------------------------------------------------

2014-2015

 

 U-10 bajnoki forduló

2015 április 11. Pesterzsébet

--------------------------------------------------------------------------

 U-10 bajnoki forduló

2015 február 21. Szigetszentmiklós

Csapatunk győzni tudott a Tatabányai Polipok ellen és a többi csapattal szemben is jól helyt állatk a gyerekek.

------------------------------------------------------------------------

U-10 bajnoki forduló

2015 január 31. Gepárd Jégcsarnok

-------------------------------------------------------------------------

2013 - 2014

 

U-10 bajnoki forduló

2014 május 17. Pesterzsébet

Csapatunk megszerezte első győzelmeit az FTC utánpótlás csapata ellen.

-------------------------------------------------------------------------

U-10 bajnoki forduló

2014 március 15. Pesterzsébet

Saját rendezésű hazai tornánkat jó hangulatban rendeztük meg.

-------------------------------------------------------------------------

U-10 BAJNOKI FORDULÓ

2014 március 01. Jégpalota

Bemutatkozott az ESMTK utánpótlás U-10 korosztályú mini csapata is.

Az újonnan toborzott U-10 ( mini ) csapatunk  2014 március 1.-én a Jégpalotában játszotta első mérkőzéseit, ahol  a gyerekek nagyon jól helyt álltak, négy mérkőzésen minden ellenfélnek ütöttek gólokat, amellyel megszerezték az ESMTK utánpótlás csapat első bajnoki góljait is. Több olyan kisgyerek is jégre lépett, akik életük első hivatalos bajnoki jégkorong mérkőzését játszották.

A csapat névsora : Kovács Katica ( kapus ), Altorjai Zsombor, Kovács Bercel, Kővári Barbara, Kővári András, Martonosi Norbert, Molnár Dávid, Oravecz Hanna, Szabó Zétény Pál, Szabó Ádám, Wilhelem Péter

Edzők : Kőrösi Gábor ( Csoma), Kővári András, Martonosi Zsolt, Csapatvezető : Horváth Terézia, Palotás István

2014-03-01_14.04.51.jpg

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 21
Tegnapi: 114
Heti: 214
Havi: 1 843
Össz.: 312 964

Látogatottság növelés
Oldal: U-10 Mini hírek
ESMTK Jégkorong Szakosztály hivatalos honlapja - © 2008 - 2024 - esmtkhoki.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »